Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013.08.14.

2013.08.14

 Bizonyos típusú, eredetű harcosok tudása fényeződött meg és került megvilágítás alá.

Van, aki a hangjával „öl”. Ők eredendően  azért kapták e adományt, hogy használva a hang erejét, védjék meg a rászorulókat, az ártókat gyengítsék meg. Ez az erő egy alacsonyabb oktávon használva, összezúzza a lelket, átkot mond, elindít programokat idő előtt. Az alacsony oktávot használó mindezt saját hasznára, érzelmére és indulatára teszi, semmi köze már az eredeti mintához, ahol a nagy egész rendjéhez igazodott a Hang használata.

Amikor úgy érzed, igaztalanul kiabálnak veled, gyanúsítanak meg, olvasnak rád, akkor egyszerűen csak tudd, hogy nem rólad szól a másik hangoskodása, kinek hangjából gyűlölet és indulat zeng.

E mögött a hang mögött egy megsebzett lélek mély lelkiismereti gyötrelme lapul, bevallatlanul. Oly régi már e történet, hogy az elme nem is emlékszik, csak a lélek szítja a keserű indulatot, a bűntudat gyötri keservesen.

Ezen napok próbatétele, hogy magadra veszed e rád olvasott szavakat, azonosulsz e vele, és ezzel elindítod nehézségeid újabb körét, vagy visszatekintesz a 90-es évek elejére, és újragondolod akkori nehézségeid, viselkedésed. És gondold át, kit is utasítottál el, mert nem találtad méltónak magadhoz, kinek nem tudtál vagy akartál segíteni, ki Otthont kért tőled. S az Otthon itt lehet egy párkapcsolat közös aurája, lehet egy meg nem született gyermek, s lehet maga a ház, amiben éltél.

S igaz megoldáshoz akkor jutsz, ha nem ön igazolod tetteid helyességét, hanem a nagy egész rendjében szemlélődsz, és keresed a történések miértjét.

Mert…

Minden ember lelkében ott él az Otthon vágya. Van, aki pontosan tudja, hogy ez a Föld az Otthona, van, aki a csillagok világába tekint, és tudja, hogy onnan jött, ott kint van az ő Otthona. Ez mindig is így volt. Sok faj él egymás mellett ebben a világban, emberi testet öltve, bár faji sajátosságait megtartva.

 Ez a világ a Valóság mása csupán, amely valósággá válna az itt élő fajok összefogása révén. A különböző korszakokban ebbe a világba érkezők próbáltak itt Otthonra lelni. Hol békésen, hol háborúval.  Mára már minderre nyomokban emlékszik az ember, de a háborúit megtartotta, holott már nem is emlékszik miért zajong, miért hódít, miért akarja mindig a másét megszerezni.  Legyen az föld, pozíció, más társa. Az Otthonért folyik a harc.

Két ember összeházasodik. Az egyik szellemmel bíró, a másik pedig a Föld gyermeke, a teste rabja. Mindegyiket vonzza a másik sajátossága, egyénisége. Tanulni szeretnének egymástól, hát összeházasodnak, közös Otthont, aurát alkotnak. De oly nagy a távolság, és a közös határt nem tudják átlépni. Egymást akarják átrángatni a maguk térfelére. A gyermekük, már mindkettőjük jellegzetességét hordja, de ha a szülők háborúznak, hatalmi harcot vívnak, akkor a gyermekben is zajlik ez a harc. Aztán valamelyik átveszi az uralmat. És a gyermekben is eldől a harc. A gyermekben ott van az elnyomott személyiség, aki egyszer csak a huszas éveiben feltör. Párt választ a vonzás törvénye szerint, aki el játssza vele a szülők fel nem oldott, elfojtott békétlenségét. Ahol természetesen a pár a saját szüleinek a meg nem oldott hatalmi harcát hozza magával.  És ezek sok generációs történetek, ahol néha már nehéz kinyomozni, hogy melyik ős otthontalanságát éli meg az utód.

Hiába válik el bíró előtt egymástól férfi és nő, nem szakad meg addig a közös aura, míg a gyermekük békét nem lel a szülők háborúja miatt.

A házasságban hatalmat megélő félnek át kell adnia a volt, vagy még meglévő párjának az irányítást, a döntést. Még ha úgy véli, hogy alkalmatlan is rá.

Az elnyomott félnek pedig fel kell nőnie a döntés felelősségéhez.

A mostani rend ezt kívánja. A gyermek csak így lesz képes elindulni saját sorsútján.

És hát mindez igaz a nagy egész rendjére is. A felsőbb fórum, a Valóság, az Eredet, az Otthon átadja a döntés jogát. Vajon mit dönt felelősen az ember?

Amit a saját családjában döntést hoz, ugyanaz a döntés mérlegeli  az embert, az Eredendő Otthonban élők elött is.